Hey everyone!
Annyiszor próbáltam már leülni, és megírni egy kis sztorit...annyiszor próbáltam magam rávenni, de nem ment.Annyiszor gondolkoztam.A fejemben megszületett egy alap, ami, amikor leakartam írni elszállt.A mai estém is így kezdődött.Elkezdtem.Azt hittem, hogy tudom folytatni, de nem ment.
Azt hiszem, eljött a pillanat, hogy a blogot bezárjam.Ezt már a másik blogomon is láthattátok.
Ezt nem azt jelenti, hogy törölni fogom,.Semmiképpen sem!! A blog megmarad, bármikor feljöhettek, és visszaolvashattok.Egyszerűen nincs ihletem, és nincsenek olvasóim akik ihletnének.Előfordulhat, hogy néha-néha amikor hirtelen eszembe jut egy sztori, megosztom veletek itt, de nem fogok már ígérgetni semmit sem.Lesz amikor lesz!Köszönök mindent, bízom benne, hogy még folytatjuk ezen a blogon!
Utolsó mondat ként annyit mondanék, hogy büszke vagyok erre a blogra, az össze történetével együtt.Még az elején lévő, helytelen,ocsmány sztorikra is. :')
'*Hi my sweetie readers!*
Az utolsó, vagy sem, még nem igazán tudom, de mindképpen itt van egy újabb kis sztori.Sok hozzáfűzni valóm nincsen, nem fogok nagy bocsánatkérésekbe esni.Nem volt időm és erőm sem írni.Egyszerűen leültem és kényszerítettem magamat.
Április huszonötödike, egy szerdai nap volt.Már mindenki javában a hétvégéjét tervezgettek, amíg én könyvembe bújva, egy másik világban jártam.A nyüzsgő folyóson végighaladva beültem a terembe ahol, a következő órám kezdődött.A másvilágból, még az iskolacsengő üvöltő hangja sem tudott kirázni.Csak akkor emeltem fel a fejemet, amikor a tanár lecsapta az asztalra a naplót, nagy morgás közepette.Ekkor becsúsztattam a táskámba könyvemet,majd elővettem a felszerelést.Az óra gyorsan eltelt, egyesek oda sem figyeltek, csak a tanár számára ártatlan papírzsepiket dobálták, teli s teli üzenetekkel.'
